Üdvözöllek Vendég | RSS
Főoldal ELTE Cheer Dance Regisztráció Belépés
Honlap-menü

Statisztika

Online összesen: 1
Vendégek: 1
Felhasználók: 0

Belépés

  
 
Veszprémi Gina

Jelenleg az ELTE-TÓK karán folytatom tanulmányaimat óvodapedagógus hallgatóként.
Emellett a tánctanítás alapjait is elsajátítom egy tanfolyamon, hogy óvodásokat oktathassak táncra, fejlesszem őket
2010 óta vagyok az ELTE Cheerleaders tagja.
Kiskorom óta sport övezi az életemet. Főleg tánc, de az aerobicoztam is versenyszerűen.
Nagyon szeretek a barátaimmal lenni, bulizni, sok minden mást...de nem utolsó sorban a Forma 1-et :D♥
 
 Ujvári Barbi

Az ELTE-TTK biológus mesterszakos hallgatója vagyok, és a suli mellett az MTA Állatorvos-tudományi Intézetében kutatóként, a Csodák Palotájában pedig demonstrátorként dolgozom. Az ELTE Cheerleaders alapító tagjaként, már harmadik éve vagyok a csapatban. Imádom Sárospatakot
 
 Szvitacs Ági
 
Bajzák Krisztina
 
 Biró Zsófi

Jelenleg az ELTE BTK elsőéves hallgatója vagyok, anglisztika szakon.
2012 októbere óta vagyok az ELTE Cheerleaders tagja. Mindig is imádtam táncolni, korábban már sok mindent kipróbáltam, kiskoromban néptáncoltam több éven keresztül, majd megismerkedtem a társastánccal és az aerobic-kal is. A cheerleadingről egy barátnőmtől hallottam, aki akkor már benne volt a csapatban, és rögtön az első edzésen bele is szerettem a sportágba. Örülök, hogy egy ilyen csapat tagja lehetek.
HAJRÁ ELTE!
 
 Flóra Hanna Almásy

Az Elte-TTK fizika szakos hallgatója vagyok.
Fiatalabb koromban sokféle sportot űztem, köztük a pingpongot (amit 5 évig csináltam), kipróbáltam az RSG-t és az aeribikot is. Igazán egyik sem fogott meg. Tartottam egy kis szünetet, de amint felvettek, elkezdtem keresgélni az egyetemi sportok közt, és a cheerleading felkeltette az érdeklődésem. Ellátogattam hát velük az edzőtáborba 2012.augusztusában, azóta vagyok a csapat tagja.
Igazán jó csapat, örülök hogy a tagja lehetek!
Hajrá ELTE!
 
 Hajagos Eszter

21 éves vagyok, jelenleg az Eötvös- Loránd- Tudományegyetem hallgatója vagyok, germanisztika szakon, a későbbiekben német-angol tolmácsként/ fordítóként szeretnék elhelyezkedni. A kedvenc időtöltésem a tánc. Már 4 éves korom óta táncolok, rengeteg műfajt kipróbáltam, jazz balett, néptánc, hip-hop, latin-tánc és még sorolhatnám..
Az új kedvencem a „hajrázás”. Az ELTE Cheerleader csapatával 2012 márciusában ismerkedtem meg, és azóta a csapat tagja vagyok , és remélem , hogy még sokáig az is maradok .
 
 Öveges Anett

veges Anett vagyok, a PPKE Anglisztika szakos hallgatója. Hogy őszinte legyek, sportok terén elég makacs vagyok, és csak olyat vagyok hajlandó űzni, amit tényleg imádok.  Óvodás és kisiskolás koromban ezt az örömöt az úszás és a lovaglás adta meg. Utóbbi elkísért egészen idáig. Ezzel párhuzamosan művészi tornáztam 5 évig és hip-hopoztam 3 évig versenyszerűen. Az ELTE aerobik révén rátaláltam a cheerleadingre és ez ötvözi mindazt, amit lehet várni egy sporttól. A mozgásról többé nem a szenvedés és az unalmas gyakorlatok jutnak eszembe, hanem egy dinamikus tánc, ami még a legrosszabb napjaimon is jobb kedvre derít. Ajánlanám egyaránt a csapat- és az egyéni sport kedvelőinek is, mert ugyan ez csapatmunka, de rengeteg benne az olyan elem, állóképesség-fejlesztő gyakorlat és nyújtás, ami még a magányos harcosokat is próbára teszi.
 
Juhász Panka

 
 
Petyovszki Zita

Petyovszki Zita vagyok, az ELTE amerikanisztika szakos hallgatója. Imádom az angol és az olasz nyelvet, a zenét és a táncot. 13 éve táncolok, tehát a tánc mindennapjaim meghatározó része. Számomra a tánc egyfajta terápia, úgy érzem, mindig feltöltődöm tőle. Éppen ezért tele vagyok energiával és életkedvvel, igazán jól érzem magam a bőrömben. 2013 februárja óta pedig az ELTE cheerleader csapatának büszke tagja vagyok.
 
Szabó Eszti

Szabó Eszti vagyok az ELTE BTK másodéves francia szakos, angol minoros hallgatója. 8 éves korom óta táncolok, többféle műfajt is kipróbáltam, például jazz-balett, társas tánc, akrobatikus rock 'n' roll. Kedvenceim közé tartozik a cha-cha-cha és a rumba. 2012 szeptemberétől vagyok az ELTE Cheerleaders tagja. Szabadidőmben zenét hallgatok, olvasok, fotózok, körmöt festek (egyik álmom, hogy manikűrös
legyek) és természetesen táncolok!!!

 

 

 

 

Vincze Györgyi

Az ELTE-n gyógypedagógiát, a Debreceni Egyetemen pszichológiát tanulok. 2009 óta vagyok az ELTE cheerleader csapatának tagja. Szeretek olvasni, csukott szemmel sétálni egy forgalmas utcán, és megbotránkoztatni az embereket azzal, hogy a sültkrumpli szerintem mézzel a legjobb.

 

 


 Belovai Judit

 

 

 

Győri Barbara


 

 

 

  Németh Vivienn

 

 

 

Lovasi Eszter

 Lovasi Eszter vagyok 17 éves gimnazista. Kisebb koromban tornáztam, röplabdáztam, majd 5évig versenyszerűen kajakoztam. 2012 novemberében ismerkedtem meg a cheerleadinggel, már első alkalommal beleszerettem a sportba és ez azóta nem múlt. De persze ami igazán megfogott az a remek közösség. :)))

 

 

Pancsovik Dóra

Jelenleg az ELTE környezettan szakos hallgatója vagyok, jövőbeli célom, hogy geológus legyek. Kiskoromban versenyszerűen akrobatikus rock&rolloztam majd egy kis ideig talajtornáztam. Jucival együtt én is egy testnevelés kurzus keretében ismerkedtem meg a cheerleadinggel. 2012 decemberében csatlakoztam az ELTE Cheerleaders csapatához. Ilyen rövid idő alatt is nagyon megszerettem a csapatot, örülök, hogy mostmár én is ide tartozom

 

 

Torma Lídia Boglárka

A BME-TTK matematika szakos hallgatója vagyok. Tíz éves koromban kezdtem táncolni a gyöngyösi Dance Land táncstúdióban, majd egy évvel Budapestre kerülésem után, 2010 októberében csatlakoztam az ELTE Cheerleaders-hez.
A hétköznapok kiegészítéseként házi feladatokat javítok, korrepetálok, s mikor épp semmi dolgom, akkor alkotói szenvedélyeimnek hódolok: barkácsolok, rajzolok, gyurmázok, festek, írok...

 

 

Veres Dalmi

Veres Dalmi vagyok, a BGF-en turizmus-vendéglátást tanulok angol nyelven.
Imádok a barátaimmal lenni, rajzolni, fotózni és persze táncolni! Kiskoromban művészi tornáztam, majd versenyszerűen RSG-ztem és akrobatikus rock & roll-oztam.
2012 őszén csatlakoztam az ELTE Cheerleaders-hez, és egyből beleszerettem a sportba és a jó társaságba! Hajrá ELTE!

 

 

Veres Orsi

Jelenleg a Budapest Gazdasági Főiskolán folytatom tanulmányaimat ahol Kereskedem/Marketinget tanulok angol nyelven.
Kiskorom óta nagyon fontos szerepet tölt be a sport az életemben. Szerencsére lehetőségem volt sok sportot kipróbálni: táncoltam, művészi tornáztam majd ritmikus gimnasztikáztam, atletizáltam és röplabdáztam.
2012 szeptembere óta vagyok az ELTE Cheerleader csapatának tagja. Mivel már mindig is érdekelt ez a sportág, nagyon boldog vagyok hogy csatlakozhattam és hogy egy ilyen motivált csapat tagja lehetek!

Hajrá ELTE!:)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Naptár
«  Október 2018  »
HKSzeCsPSzoV
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031

Barátaink:
  • ELTE Aerobik
  • ELTE Online

  • Keresés

    Copyright MyCorp © 2018
    Honlapszerkesztő - uCoz