Üdvözöllek Vendég | RSS
Főoldal ELTE All Star Cheer Regisztráció Belépés
Honlap-menü

Statisztika

Online összesen: 1
Vendégek: 1
Felhasználók: 0

Belépés

  
Nagy Gréta

Nagy Gréta vagyok az ELTE anglisztika szak hallgatója. Imádok sportolni, ami a tanulás mellett számomra nagy segítség, mivel jó kikapcsolódás és elfoglaltság, ráadásul jó társasággal. Szeptemberben kezdtem a cheerdance-t, majd december elejétől az all star cheerleadinggel foglalkozom, ami nagyon a szívembe zárta magát. Már kiskoromban is sportoltam: 4 évig néptáncoltam versenyszerűen, általános iskolában pedig szintén versenyszerűen szertornáztam 8 évig, majd a gimiben 2 évig röplabdáztam hobbi szinten. 6 éves korom óta folyamatosan versenyzem, ami hozzászoktatott a stresszhelyzet kezeléséhez. Imádok még úszni és futni, de szívesen kipróbálok más sportot is. Ja, és ami a legfontosabb, imádom ezt a csapatot, mert tele van jószívű és vicces emberekkel! Hajrá ELTE!!!

 

Deme Dávid  

 

 

 

 

  
Botos Edgár
 
  
Dénes Merci

Az ELTE ÁJK jogász hallgatója vagyok,valamint a SZIE GTK-n is végzős lettem immár.Ovis koromtól kezdve RSG-ztem és szertornáztam;táncolni azóta imádok,mióta a csapat tagja vagyok,azaz 2010 óta.
Imádom a nyarat,a Balatont,imádok utazni,vitorlázni meg persze a barátaimmal "hülyülni".Erre jó az egyetem nem?:D
Sajátos nézeteimmel viszem előrébb a csapatot

Kedvenc idézetem: "Semmilyen szél nem kedvez annak,aki nem tudja,melyik kikötőbe tart."

 

 

  
Nagy-Kismarci Bence

Az ELTE PPK Rekreáció szervezés szakjának harmad éves tanulója vagyok. Kiskoromban néptáncoltam, majd hat évig versenyszerűen táncoltam Akrobatikus Rock and Roll-t. Miután Budapestre kerültem, nagyon sok sportot kipróbáltam, de egyiknél sem éreztem azt, hogy ez az igazi. Nagy nehezen rávettem magam, hogy megnézzek egy edzést az ELTE Cheerleading csapatánál, hiszen egy fiú mit keresne a cheer csapatban?! Rövid időn belül visszakaptam mindazt, amit újra magamévá akartam tenni. Az érzést, amikor egy csapathoz tartozol, amikor igaz barátokra lelsz, amikor mindenki egy közös célért küzd, és amikor az álmaid szép lassan valósággá válnak!:)

 

 

  
Kiss Alexandra

Kiss Alexandra vagyok, az ELTE PPK rekreációszervező és egészségfejlesztő szakos végzős hallgatója. Az ELTE All Star Cheerleading csapatához 2012 decemberében csatlakoztam. Azóta megalakult az ELTE Diamonds nevű All Girl Group Stunt csapat, melynek én is tagja vagyok, mint base. Nemzetközi versenyeken is indultunk már, melyeken szép eredményeket értünk el, mindössze pár hónapos felkészüléssel. Imádom a csapatomat. Maximálisan bízunk egymásban, ami nagyon fontos egy ilyen csapatban, ahol emeléseket és dobásokat végzünk.

Mielőtt cheerleaderkedésre adtam volna a fejem én is többféle sportban kipróbáltam már magam. Az első sport, amivel megismerkedtem az úszás volt, ezt követte a szertorna, a néptánc majd a lovaglás. Két évig versenyszerűn foglalkoztam erőemeléssel, ami jó alapokat adott ahhoz, hogy base-ként elkezdhessem a cheerleaderkedést. Mindemellett a maradék szabadidőmben kezdek megismerkedni a Brazil Jiu Jitsu rejtelmeivel is.

 

 

 Hartai Heni

Az ELTE TÓK hallgatója vagyok óvodapedagógus szakon.Életemben mindig körülölelt a sport.Sok mindent kipróbáltam már ,többek között a röplabdát,vívást, kosárlabdát, teniszt, de legjobban a tánc fogott meg, amit 14 éves koromban kezdtem el.Azóta játszottam azzal a gondolattal ,hogy én cheerleader szeretnék lenni.2011 szerptemberében a lehetőség is megadatott, hogy azzá válhassak. Egy nagyszerű csapat tagja lehetek ahol kitartó,ügyes és céltudatos csapattársaim vannak.
Nagyon szeretem az állatokat ,a gyerekeket , kedvencem Dél-Franciaország..az a hely egy álom!

HAJRÁ ELTE!

 

 

 Vagyas Fanni

 

 

 Halász Zsani

 

 

 Bagó Csaba

 

 

 

Torba Zita

 

 

 

Csontos Gábor

 

 

Szentmártoni Noémi

 

 

Polgár Noémi

 

 

Séra Krisztina

 

 Drajkó Dalma

 

 Taller Momoko
 

 

 Sogrik Kitti
 

 

 Petró Izabella
 

 

 Burián András

 

 

Naptár
«  Október 2018  »
HKSzeCsPSzoV
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031

Barátaink:
  • ELTE Aerobik
  • ELTE Online

  • Keresés

    Copyright MyCorp © 2018
    Honlapszerkesztő - uCoz